A kézírás művészetének alkonyán, ,,ha a technika el is sodorja a kézírást az életünkből, az még művészetként tovább élhet”, írja Umberto Eco. Az Egyesült Államokban pedig már konkrét javaslatok is születtek arra, hogyan vegye át a toll helyét a klaviatúra az írástanítás folyamatában. Ha magának a kézírásnak ilyen bizonytalan a jövőképe, van-e egyáltalán létjogosultsága az íráselemzésnek?
A Neumann-galaxis Don Quijote-éi?
A Neumann-galaxis embere már igen ritkán ír kézzel, hisz bármiyen információrögzítés és –továbbítás szinte kivétel nélkül már elektronikus úton történik. Így szinte már csak elvétve akad néhány kézzel írt emlékeztető cetli az asztalon vagy éppen a hűtőn, bevásárlólista, esetleg ajándékra túzött üdvözlőlap formájában. A kézzel írt produktumok száma tehát csökkenő tendenciát mutat, s az információs szupersztádán robogva még ráadásul jelentős külső hatások is befolyásolják. Egyes teoretikusok már a kézírás haláltusájáról beszélnek, mondván, a Neumann-galaxison az új technikai eszközök által szükségtelenné válik a kézzel történő információrögzítés.
Akkor ezek szerint az íráselemzőre a megmosolygott Don Quijote szerepe vár?
Hisz a kézírás a számítógépkultúra egyre jelentősebb térhódításával folyamatosan kiszorul a mindennapi tevékenységek közül. Ezt fogalmazza meg a kézírás művészetének alkonyaként Eco, felvetve, hogy a kézírás jelentősége ugyanakkor a gyakorlati funkcióról áttevődhet a tradicionális művészet státuszába.
Az európai kultúra hajnalán valóban művészet volt a betűvetés tudománya. Művészet az esztétikai értéke miatt, tudomány mivoltát pedig művelőinek csekély száma és felkészültsége eredményezte. Igen jelentős kommunikáció- és kultúrtörténeti lépés volt, mikor egyre többen lettek írástudóvá, majd teljesen új paradigmát jelentett az európai gondolkodásmódban Gutenberg találmánya. Majd szép sorjában egymást követték az információs forradalmak az általános műveltség tömeges elterjedésével, és a szórakoztatás funkciójának megjelenésével. És a nagy bumm, az információs szupersztráda korszaka megszületett. De mit is jelent mindez a kézírás tekintetében?
Kötetlen, „éktelen szószörnyek”
A kézírás tulajdonképpen a technikalizáció-medializáció gondolkodás- és attitűdformáló hatásának egyértelmű leképződése. Mert az elmúlt évtizedekben megfigyelhető változás az íráskép tekintetében nemcsak az írásrutin hiányát, vagy éppen a technikai kivitelezés könnyebbé válását jelenti a töltőtollat felváltó golyóstoll által, de még pusztán az írásreformokkal sem magyarázható.
Az elmúlt évtizedekben „csúnyábbᔠváló kézírás számtalan információt árul el a mai kor emberének gondolkodásmódjáról, szokásairól, életviteléről, értékszemléletéről.
Az íráselemző számára igazán figyelemfelkeltő az arról való panaszkodás, hogy „csúnyán ír” valaki. Ez pusztán esztétikai értékítélet lenne?
Nem, sokkal többről van szó. Ha tágabb perspektívát tekintünk, tény, hogy dédszüleink betűi formásabbak, kerekebbek, kötötebbek, s sokak szerint ,,szebbek” voltak. Néhány generációval korábban egyrészt más írástanítási metódus volt érvényben, másrészt a töltőtoll más írásmódot kívánt, mint a golyóstoll. Ma már nincs lehetőség szinte „megkomponálni” a papírra vetendő gondolatokat – idő és energia szempontjából pedig a golyóstoll hatékonyabb is.
És a hatékonyság, eredményesség, produktivitás mai fokozott elvárása egyértelműen más betűformálást eredményez. Ez a korszellem hatása, nem pedig az írás rítusának elhagyása.
A ,,csúnya írás” kötetlenebb. Betűink a papíron, mint mi a többi ember között – kapcsolatok. A ,,csúnya írás” szálkásabb. Betűinket annyira kerekítjük a papíron, amennyire jól érezzük magunkat a világban. A „csúnya írás” kevésbé kidolgozott. Minél kidolgozottabb a betű, minél jobban rendezi az ember a finom mozgását, annál jobban rendezi belső állapotát is. (Nem véletlen a keleti kultúrákban az íráskép kultusza, hisz a kalligrafikus betűrajzolás más élettempót és –szemléletet kíván.)
És attól fogva, hogy nemcsak a kezünkkel vetjük papírra gondolatainkat, hogy a szavak nemcsak egészben jelennek meg a ,,mentális képernyőnkön”, már nemcsak a szavakat daraboljuk betűkre, a nagy egészet részekre, elveszve a felszín részletei mögött. És még a személytelenségéről szó sem esett… Pedig Kosztolányi már a múlt században esszét írt arról; milyen a viszonya az írógépével, ami ,,egyre-másra alkotja és honosítja meg nyomtatásban is a hosszú és éktelen szószörnyeket”.
Kézírás kontra (számító)gépírás
Vitathatatlan tehát, hogy a Neumann-galaxis írástudójának kézírása a számítógép használatának következményeként megváltozott, s mindez bizonyos társadalmi folyamatok leképződéseként is értelmezhető. Az emberi kapcsolatok bizonyos szintű átalakulása, a teljesítménykényszer, a felgyorsult élettempó, a „minden érték átértékelődése” tetten érhető minden betűnkben. Mint ahogy az is, hogyan válik felszínesebbé az ember írását tekintve. Hisz ha számítógépen írunk, akkor a külalakra nem kell ügyelni, a helyesírási hibák egy kattintásra ellenőrizhetők, s a szöveg bármikor felülírható, javítható. Ez egyrészt szabadság, másrészt bizonyos szintű „igénytelenség”, amit már csak egy rövid szignónkban is papírra vésünk.
Hogyan lehet akkor létjogosultsága ma az íráselemzésnek, ha a külső hatások ily mértékben befolyásolják az írásképet?
Abban az esetben van lehetőség szakmailag hiteles íráselemzésre, ha a szakember képes az előbbiekben említett felszíni jegyeket felismerni és az értelmezés szempontjából megtévesztő irreleváns jellemzőket kizárni. A klasszikus grafológia eszközeivel mindössze a mindennapokban megjelenő viselkedés vizsgálható. A felszíni káosz mélyére lát azonban a rezonometrikus íráselemző. Így a rezonometria alkalmas arra, hogy a viselkedés mögött meghúzódó valódi motivációkat felfedje.
Így a rezonometrikus íráselemzőt nem téveszti meg az írás esetleges „hanyagsága”, vagy bármilyen, az írásrutin hiányából adódó látszólagos jegy. De a lélek szétszórtságát nem lehet eltitkolni…
A méret a lényeg
Az írást elemzőnek első lépésben mindenképpen ki kell szűrnie a kézírás rutintalanságából, a számítógépkultúra hatásából adódó jegyeket, majd tudatosítania kell magában az írással kapcsolatos első benyomásokat. Ez azért fontos, mert így az elemzést ezek a külső, nem a személyiségből adódó jelek nem viszik tévútra. Amennyiben tehát a szöveget megfosztotta ezen szubjektív befolyásoló elemektől, következhet a mérés.
A mérés alapelve, hogy egykor mindenki megtanulta a sorvezetős füzetében, hogyan kell alakítani a különböző betűformákat. Később, a személyiség fejlődésének hatására ezek átalakultak, egyedivé, az egyénre jellemzővé váltak. Az írás minden mikro- és makroelemének egymáshoz és a tanulthoz való viszonya, attól való eltérése, az arányok, informatív értékűek. Ezen összefüggések grafikus ábrázolása után következhet az értelmezés. Merthogy az adathalmazból a működő, motivált, érző, gondolkodó ember lényegiségét kell felfedni.
De hogyan is működik az ember?
A legegyszerűbb válasz: mindenki másként. Vajon találhatunk mégiscsak néhány közös vonást?
Kezdjük talán onnan, hogy minden embert „mozgat” valami. Kit jobban, kit kevésbé – így ki energikusabb, ki enerváltabb a mindennapokban. Ez a belső energia biztosítja, hogy nap mint nap útnak induljon az ember, a szükséges teendőket elvégezve, célokat megvalósítva, álmokat kergetve – szerencsés esetben – kiegyensúlyozott legyen. Egészen addig, amíg valami külső hatás ki nem billenti ebből az egyensúlyi állapotból, s energiatartalékok átcsoportosítására kerül sor. Például ha a biztonságigényének kielégítésére nagyobb figyelmet kell fordítania, talán éppen kevésbé lesz fontos az önmegvalósítása. Ha mindezt képes felismerni, a kiváltó hatást azonosítani, a megváltozott biztonságigényt kielégíteni, akkor visszatér az eredeti egyensúlyi állapotba, s ismét törekedhet a „flow”, az áramlat elérésére. Mert ez is közös minden emberben, hogy szeretné jól érezni magát abban, amit csinál, ott, ahol van, azokkal, akikkel van.
Merthogy az emberben egyszerre munkál az öntudat, az egyediség érzése, az önmegvalósítás vágya, és a valahová tartozás igénye. E kettősség az ember ambivalens valója.
Ami közös tehát, hogy az ember növekedni akar, többnek, másnak látszani, a legjobbat kihozni magából, de mindezt felesleges energia befektetése nélkül, az optimumra törekedve. (Mert ha valaki nagyon kitűnik a többiek közül, az átlagtól való eltérés, ennek a másság látszatának a fenntartása jelentős többletenergiát igényel.)
De akkor hogyan is születik meg ily módon maga az ember a nagyító alatt?
A hogyantól a miértig
Miután a lemért jellemzőket grafikusan is ábrázolta a rezonometrikus íráselemző, a fenti alapelvek alapján rekonstruálja magát a személyiséget. Mivel az írásminta feladathelyzetben készül – hisz írásrutin hiányában 1 oldal szöveget bizonyos kritériumok szerint megírni igazi kihívás -, így alkalmas a személyiség dinamizmusának vizsgálatára, azaz kimutathatóvá válik, hogy az egyén hogyan mozgósítja energiakészletét feladatmegoldás közben.
Az írás elemzése ezáltal olyan, a személyiség dinamizmusát meghatározó összefüggések feltárására is alkalmas, mint pélául az önértékelés, önmegvalósítás, érzelmi motivációk, tudatosság, az embernek önmagával és a világgal való kapcsolata, azaz a legfőbb én-komponensek egymással való viszonyának felismerésére.
A személyiség dinamizmusának feltárása lehetőséget ad arra, hogy a jól működö személyiségfunkciók segítségével az ember fejlessze önmagát, a többletenergiát igénylő én-komponensek működését kontrollálva pedig újra egyensúlyi állapotba kerülhessen. De az elemzés kitér arra is, hogy a mindennapok játszmáiban hogyan lehet eredményesebb az ember, hogyan kerülhetőek el bizonyos ismétlődő életszituációk.
A rezonometrikus íráselemzés a miértek megválaszolásával pedig akár kommunikációs stílus fejlesztéséhez, akár az eredményesebb konfliktuskezeléshez, vagy a hatékonyabb stresszkezeléshez is segítséget nyújthat.
A rezonometrikus íráselemzés így alkalmazkodik a 21. század kihívásaihoz, hisz képes letisztítani az írásról a korszellem hatásait, s alkalmas a mai kor emberének felgyorsult életviteléhez igazodva a személyiséget illetőn számos kérdésre választ adni. Merthogy igazán ”semmi nem változtatja meg jobban az életünket, mint az önmagunknak feltett kérdések.” .
A következő számban arról olvashatnak, hogy a változással, változtatással kapcsolatos dilemmákban hogyan segítheti az embert az íráselemzés. Addig is, kérem írjon, ha valami kérdése van, vagy valami különösen érdekelné Önt a témával kapcsolatban.Kovács Mónika, rezonometrikus íráselemző